Koós Ferenc

tanár, igazgatóhelyettes



1944. november 22-én született Kisterenyén. 1963-ban tett érettségi vizsgát a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnáziumban, majd 1968-ban biológia-földrajz szakos középiskolai tanári diplomát szerzett a szegedi József Attila Tudományegyetemen
1968. március 1-jén került a Pilisvörösvári Általános Iskolához, mint földrajz-biológia szakos tanár, mely első és egyetlen munkahelye volt. Szakmai, pedagógiai felkészültsége kiváló, amit oktató-nevelő munkájában rendkívül jól kamatoztatott.

1973. március 1-jétől ez évi nyugdíjbavonulásáig igazgatóhelyettesként is tevékenykedett. E beosztásában jó szervezőkészségéről, átfogó lényeglátásáról és a feladatok gyors, pontos, szakszerű elvégzéséről tett tanúbizonyságot.
Tanítványaival türelmes, megértő volt. Képességeiknek megfelelően, differenciáltan foglalkozott velük. A gyermek szeretete, tisztelete pedagógiai hitvallásának alapja. A tanulókkal való bánásmódja és a hozzájuk való viszonya a következetességre, a határozott követelménytámasztásra és a gyermekek iránti szeretetre épült.

Szakmai és vezetői munkájában kiemelkedő az a több évtizedes tehetséggondozó és versenyszervező tevékenység, mellyel iskoláját országosan is ismertté, elismertté tette. Kiemelkedő feladatának tartotta az iskolai, területi, térségi és megyei tanulmányi versenyek szervezését, lebonyolítását.
Szakmai munkájának elismeréseként 1982-ben Kiváló munkáért kitüntetésben részesült.