Költészet-napi beszéd

2008. április 11. (?)

„Nincsen apám, se anyám, Se Istenem, se hazám
” – írta József Attila Tiszta szívvel című versében húszévesen, vad, keserű és szeretetre éhes őszinteséggel.

Én ebben a lázadó, útkereső, kamaszos korszakomban, huszadik évemben azt írtam ki nagy betűkkel szobám falára: „Mindenütt jó, de legjobb sehol!”

Kamaszos, dühös útkeresésem a hetvenes évek gulyáskommunizmusának ernyedtségében, reménytelen fülledtségében, hazug világában szinte reménytelennek tűnt. Innen a rezignált kicsavarása az ismert közhelyes közmondásnak.

Jöttek-mentek az évek aztán, s az írás megkopott a falon is, bennem is. Az utamat kerestem, míg rá nem jöttem, hogy az út bennem van. Belém van kódolva – mint mindenkibe – egy felsőbb hatalom által, s ha más merre akarnék indulni, az a finom szerkezet, aminek az a neve, hogy test és lélek, ellenáll, csikorogni kezd, majd végül leáll…

Valahogy – ki tudja hogyan s miképp – a dolgok végül összerendeződnek, kisimulnak és értelmük lesz.

Felnőtté válva, tanár koromban már Tamási Áron gyönyörű-egyszerű szállóigéje vált útmutatómmá, amelyet már nem szobám falára, de tanítványaim szívébe írtam el nem halványodó betűkkel: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”

Az erdélyi származású író Ábel című regénytrilógiájából süt ki ez a mondat, s gyűjti maga köré, mint a tábortűz melege mellé a megfáradt vándorokat, mind a 15 millió magyart a világon Kolozsvártól, Vörösvárig, Amerikától Ausztráliáig, az értől az óceánig…

Tamási szállóigéje dobbant meg a szívemben akkor is, amikor elhatároztam egy honismereti könyvsorozat elindítását, amely arra lenne hivatott, hogy városunk kulturális örökségének, értékeinek, szellemi kincseinek eddig fel nem tárt részét – s bizony jó nagy részét – egybegyűjtse, s az olvasó elé tegye. Örömünkre és gazdagodásunkra. Lélekbeni erősödésünkre. S ha úgy tetszik: e közösség egybetaszigálására is. Mert valljuk be: nagyon megszűkültünk a vörösváriságban, melynek bőségében egykoron voltunk.

„Otthon a világban” a sorozat címe, mely Tamási mondatából fakad, s kívánom, úgy áradjon szét bennünk ennek derűs bölcsessége, mint a kereszténység ősatyáiban a szeretet.

Hölgyeim és Uraim!

Kedves Barátaim!

Büszkén tartom most kezemben ennek a könyvsorozatnak frissen megjelent első kötetét, s mutatok rá egy olyan mozdulattal, amely közel kétezer év homályából sejlik fel s válik a romló anyag ellenére is mind élesebbé. Aurelius Respectus római légiós mutat így síremlékén büszke öntudattal és otthonra lelt elégedettséggel a balkezében tartott obsitlevélre, amely a Római Birodalom 25 évi kemény szolgálata után a római polgárjogot s ezzel együtt egy kis birtokot, végleges letelepedést adott részére, itt, a mai Pilisvörösvár területén.

Mintha csak ő is azt mondaná: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”

Aurelius Respectus alakja, büszke mozdulata lett könyvsorozatunk emblémája.

Felemelt mutatóujja azonban – úgy érzem -, figyelmeztet is egyben. Figyelmeztet arra, hogy értékeinket, múltbeli javainkat ne hagyjuk veszendőbe menni. És erre sajnos pont az ő síremléke a legegyértelműbb fájdalmas példa. Városunk legjelentősebb régészeti emléke, ma egy balatonfenyvesi épület falába falazva várja, hogy több mint 75 évi száműzetés után végre ismét hazatérjen, hazájába, otthonába. Méltó helyére.

Akárhányszor sorozatunk emblémáját meglátja, gondoljon az olvasó erre is!

Kedves Ünneplő Közönség!

Bevallom számításból, igaz, jó szándékkal döntöttem a mellett, hogy az Otthon a világban című honismereti könyvsorozat első kötete Dr. Réthy Zoltán verseskötete legyen. Tudtam, hogy ezzel bukni nem lehet, s a nyitó kötet sikere a következő kiadványok iránti érdeklődést is magához vonzza.

Nem lehet bukni, anyagi és erkölcsi értelemben sem. Mert dr. Réthy Zoltán neve önmagában is garantálja a sikert. Az a tisztelet, szeretet, megbecsülés, amely harminc évvel halála után is övezi ennek a kiváló, nagy tudású és igaz embernek az alakját, lenyűgöző és magával ragadó. Példakép értékű.

Ezt bizonyítja az előjegyzések számának alakulása is, amely minden várakozást felülmúlt. 430-nál állítottuk le végül, s még több is lett volna, ha a nyomdai munkálatokat el nem kellett volna kezdenünk, s a végső példányszámot nem kellett volna megállapítanunk.

Ez végül 800 darab lett – köszönhetően az előjegyzőkön túl támogatóinknak, szponzorainknak. Nagyon nagy szám ez ahhoz képest, hogy országos hírű költők kötetei jelennek meg néhány száz példányban ma Magyarországon.

Ez a könyv a mi közös sikerünk.

Gazdagodtunk és gazdagodni fogunk általa.

Tisztelt Ünneplő Közönség!

Kedves Barátaim!

Hadd köszönjem meg név szerint is mindazoknak a segítségét, munkáját, közreműködését, anyagi támogatását, akik e kötet létrehozását lehetővé tették.