Ignotus

Epilógus
Alig kezdtem: ködök ereszkednek,
Nap a napnak gondolatlan sírt ás,
Ami tegnap ökölemelés volt,
Ma bizony jó, ha szájrándítás.
Innen is, onnan is kezem lehanyatlik,
Ahogy, idegen, magam elé nézek –
El sem mentem, más ül helyembe
S ajkam elernyed, ahogy fütyürészek.
Egy-kettőre lekopik rólam,
Amit tudtam, amit akartam –
Magam is alig emlékszem magamra,
S mire meghalok, rég meghaltam.